Meddig pályázhattok kollégiumokba és mikor jönnek az eredmények?
Van ahol már befejeződött az elsőévesek kollégiumi jelentkezése és van, ahol még tart - megnéztük, hogy hol mikorra várhatóak az eredmények.
Van ahol már befejeződött az elsőévesek kollégiumi jelentkezése és van, ahol még tart - megnéztük, hogy hol mikorra várhatóak az eredmények.
Lassan meghirdetik az egyetemek a kollégiumi jelentkezéseket is - mutatjuk, mit kell beszereznetek a felvételhez.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint ez a szabály a hatályos rendelkezések szerint nem jogszerű.
Csak a védettségi igazolvány bemutatása után lehet beköltözni több egyetemi kollégiumba, azok a hallgatók, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen, nem kaptak férőhelyet – tudta meg az Eduline. Az innovációs minisztérium is azt javasolja a felsőoktatási intézményeknek, hogy a kollégiumokat „lehetőség szerint” csak beoltott hallgatók használják, de az erre vonatkozó szabályokról az egyetemek, főiskolák döntenek.
Már most beteltek a budapesti magánkollégiumok. A honlapon azt írják jelentkezni azonban érdemes, mert elképzelhető, hogy iskolakezdésig történik visszamondás.
Eldöntöttétek, hogy megpróbáljátok a kollégiumi jelentkezést? Mutatjuk, hogy mik azok a dokumentumok, amiket biztos, hogy be kell szereznetek a jelentkezéshez.
Az utóbbi hetekben többször írtunk az egyetemi kollégiumok adta lehetőségekről, jelentkezésről és minden fontos infóról. Összegyűjtöttük most ezeket nektek.
Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.